Véleménykülönbségek és együttműködés – Mi áll a viták mögött?

Előző írásomban már el kezdtem boncolgatni az igazságkeresés és véleménykülönbségek témáját annak kapcsán, hogy rengeteg ellentmondásos információ között próbálunk meg kiigazodni, sokszor nehezen eldöntve, miben higgyünk. A véleménykülönbségek gyakran generálnak szétválasztottságot az emberek között.
Most egy picit tovább megyünk, és megnézzük, miért fontos igazából a vélemény, mire reagálunk valójában olyankor, amikor vitatkozunk, és hogyan lehet még is együttműködésre jutni a másikkal.

Bizonyára volt már részed heves vitában, vagy többször figyelhettél meg kívülről vitába bonyolódó embereket.
Mi történik ilyenkor?

Mindkettőjüknek van egy nézőpontja, egy „szemüvege”, amin keresztül az adott kérdést látják. Mindketten azt gondolják, hogy csak az ő igazságuk a helyes.
Innentől kezdve az lehet az egyéni cél, hogy ezt bebizonyítsam a másiknak, és megértessem vele az igazságomat, és ő ezek után gondolja azt, és működjön úgy, ahogyan én szeretném.
Ha mindkettejük így véli, máris kész a harc. A harc oka pedig igazából az el nem fogadás. A másik igazának el nem fogadása.
Sokan meg is fogalmazzák, hogy Magyarországon igazán még nem alakult ki a vitakultúra. Nem tudunk érdemben vitázni, mert hamar elszabadulnak az indulatok, átcsap személyeskedésbe, sértegetésbe a nézetkülönbség. Sokszor láthatjuk, hogy egészen apró (és igazából lényegtelen) kérdések is ki tudnak robbantani óriási vitákat, veszekedéseket.

Nézzük meg, mi áll igazából e mögött!

Az én alaptézisem, hogy bármilyen véleménykülönbség megvitatásának a kiindulópontja annak az elfogadása kell, hogy legyen, hogy MINDKETTŐNKNEK IGAZA VAN a saját szemszögén, saját szemüvegén keresztül.
Célja pedig nem a meggyőzés vagy a másik legyőzése, hanem információcsere, új nézőpontok megismerése, egymástól való tanulás és a közös pontok keresése.

Az, hogy éppen mit tartunk igaznak, nagyban függ attól, hogy hogyan érzékeljük a valóságunkat: azaz a tudatszintünk és lelkiállapotunk függvénye.
Ha negatív lelkiállapotban vagy, teljesen máshogy látod és érzékeled ugyanazt a helyzetet, mint amikor nagyon szeretetteljes és elfogadó lelkiállapotban vagy. Teljesen más reakcióid lesznek ekkor.
A tudatosságszint már bonyolultabb ennél. Ide tartozik, hogy egy ember mennyit érzékel és ért meg az illúziókból és a valóságból, illetve mennyire tudja magát fokozatosan megkülönböztetni attól, amivel azonosult.
Érdemes megnézni Dawid R.Hawkins tudományos kutatásokkal megalapozott tudattérképét:

 

 

Ennek az írásnak nem célja ennek a tudattérképnek az értelmezése. David R. Hawkins egész könyveket szentelt a témának és az egyes szintek értelmezésének, így ha mélyebben szeretnél megismerkedni a munkásságával, keresd a könyveit, írásait. 🙂
Annyit érdemes tudni, hogy az emberiség kb. 95%-a 200-as tudatosságszint alatt van.
Itt még leginkább negatív érzelmi mintázatok és hitrendszerek uralkodnak az egyénben, sok tudattalan tartalom, sérülés, ami anélkül irányítaná az egyén életét, hogy egyáltalán tudomása lenne erről. Automatikusak a reakciók, anélkül, hogy mélyebben megértené, igazából mi is zajlik benne. A saját valódi erejére még nem ébred rá az ember, inkább kifelé hárítás, mások hibáztatása uralkodik a felelősség vállalása helyett (pl. az érzésekért). Ezért a megoldásokat is kívül keresi, nem belül.

Minél inkább tisztítjuk, oldjuk ezeket a tartalmakat, gátló hitrendszereket és érzéseket (pl. egyéni kezelésekkel), minél inkább hajlandóak vagyunk a fejlődésre, tanulásra, annál magasabb lelkiállapotok, tudatosságszintek érhetőek el.
Elég ennyit megérteni ahhoz, hogy lássuk, sokszor az ellenkező vélemények és nézetkülönbségek mögött tudatosságszintbeli különbség áll. Teljesen “más mozit nézünk” a különböző szintekről, ezért vitatkozni is értelmetlen: a saját nézőpontjából mindenkinek igaza van, hiszen  a különböző szinten teljesen mást érzünk valóságnak. Alacsonyabb tudatossági szintről nézve sok minden őrültségnek tűnik, ami egy magasabb szintről a valósághoz tartozik, de ez fordítva is igaz.
Minél magasabbra jut valaki a skálán, annál tágabb, tisztább perspektívából képes értelmezni és látni egy helyzetet, több összetevőt tud meglátni, megérteni, elfogadni, és konstruktívabb megoldási stratégiái lesznek.

Hogy egy végtelenül egyszerű példát hozzak: Adott egy olyan ember, aki nagy szegénységben nőtt fel, a szüleitől nem kapott valódi szeretetet, sok bántás érte, és megküzdési stratégiaként nem valós erőforrásokat „örökölt” és látott, hanem mondjuk a menekülést (pl. alkoholba) vagy a támadást, erőszakot.
És adott egy ember, aki átlagos családi körülmények közül származik, sok szeretetet és támogatást  kapott a szüleitől érzelmileg, és anyagilag is. Ha a szülei között harmónia volt, jó konfliktusmegoldási stratégiákat is láthatott mintaként maga előtt.
Nos, ennek a két embernek teljesen más lesz a valósága, a valóságról alkotott képe, a nézőpontja, az értékrendje és valószínűleg a tudatosságszintje is.
(Ha megértjük, hogy egy 200 alatti tudatosságszintű ember nem tud csak úgy felugtani a 350-es – elfogadás – szintjére gyakorlás nélkül, nem is fogjuk tőle ezt elvárni, tehát máris megértőbbek lehetünk egy esetleges konfliktusban.)

Ugyanazokra a kifejezésekre, szavakra teljesen más képe, érzelmi reakciója, válasza lesz, mindkét embernek. Mást jelentenek nekünk a szavak. Ha én azt mondom: anya, teljesen mást fog jelenteni mentálisan és érzelmileg egy olyan embernek, aki árván nőtt fel, mint annak, aki szerető szülőkkel élt. Így van ez szinte minden kifejezéssel.
Nem ugyanazt jelentik számunkra a szavak mert más-más tapasztalatok állnak mögötte.
Nem ismerjük a másik ember teljes valóságát.
Amikor egy vitában, nézőpont különbségben elítélünk egy embert, nem vagyunk hajlandóak mögé nézni annak, hogy a szavaink és mondataink mögött milyen élettapasztalat, valóság, EMBER áll.

Az elsődleges feladatunk nem a másik meggyőzése kéne hogy legyen, hanem ő, és saját magunk MEGÉRTÉSE ebben a helyzetben.
Mi is a másik ember valósága? Miért ez a nézőpontja? Érdekel engem? Hajlandó vagyok meghallgatni és megérteni őt?
Általában nem ismerjük a másik ember múltját, a gyerekkorát, a történetét, a lelkivilágát, fájdalmát, sérüléseit. Még is véleményt alkotunk, vitatkozunk, meggyőzünk, ahelyett, hogy igyekeznénk MEGÉRTENI és meglátni: mi van a másikban?
Ugyanígy van saját magunkkal is. Értjük-e egyáltalán a saját reakcióinkat?
Pl. egy vitánál sokszor nem is azt halljuk, amit a másik mond, hanem bekapcsol valamilyen, mélyen lévő érzést, tudattalan sérülést egy mondata (ami alatt lehet hogy a másik teljesen mást ért) és máris a tudattalan érzelmi reakcióink alapján reagálunk, kisarkítva amit a másik valójában közölni akart.
Érdemes tehát tudatosan megfigyelnem a saját és a másik érzéseit, működését. Egy konfliktusos helyzet is önmagam megismeréséhez vihet közelebb.

 

 

Az azonosulás kérdése

Fontos megérteni, hogy a vélemény, az igazából csak egy vélemény. Egy nézőpont, ami bármikor megváltoztatható, ha pl. új, másféle információk birtokába jutok.
A probléma az, hogy az emlékekből, nézőpontokból, gondolatokból, érzésekből egyfajta identitás válik. Azonosulsz vele, az éned részének tekinted. Éppen ezért támadásnak fogod venni, ha valaki ezt meg akarja változtatni. Úgy érzed, az identitásod, az elfogadhatóságod kérdőjeleződik meg, ha a véleményedet kérdőjelezi meg valaki.

Nem véletlenül szólnak a keleti bölcsességek az azonosulás és ragaszkodás mentesség gyakorlásáról. Ezek nem csak az anyagi javakra vonatkoznak, hanem a saját identitásunkhoz, nézeteinkhez, gondolatainkhoz való görcsös ragaszkodásról is.
Ha meg tudod magadat különböztetni a gondolataidtól és érzéseidtől, ha tudod, hogy TE a gondolataid és érzéseid mögött lévő LÉTEZŐ vagy, sokkal nyitottabb tudsz lenni más emberek igazságával kapcsolatban: tudod, hogy attól, hogy ők mit gondolnak, még nem sérül a te identitásod.
Tudod, hogy attól hogy nem ugyanazt gondolják, mint te, még nem kell egyből megvédened az igazadat.
Nem akkor van létjogosultságod, ha bárki egyet ért veled, és többen többen azt mondják: igazad van!
Attól hogy más nem ért vele egyet, még hihetsz magadban, az igazadban anélkül, hogy bizonygatnia kéne bárkinek is. Ez attól függetlenül VAN, hogy mások is így gondolják-e.
Sőt izgalmasnak fogod tekinteni a világon a nézőpontok színességét, játékát.
A világot mindig a másképpen gondolkodás vitte előre. Semmit nem fejlődtünk volna, ha az emberek egy része nem mert volna másképpen gondolkodni: új ötletekkel, új nézőpontokkal előállni.
Fontos, hogy ne a félelem uralkodjon akkor, amikor valaki mer másképpen gondolkodni. Ne a legyőzés vágya motiváljon, hanem a megismerés vágya.

 

A különbségekre helyezed a fókuszt, vagy az együttműködésre?

Amikor vitatkozunk, hajlamosak vagyunk a különbözőségeinkre hátrányként, egymástól elválasztó tényezőre tekinteni.

Mi lenne, ha inkább gondolatébresztőként tekintenénk a másik valóságára?
Egy izgalmas világként, amit érdemes megfigyelni, amiből esetleg tanulhatunk, beépíthetünk nézőpontokat.
Attól, hogy nem értek vele egyet, még elfogadhatom az ő nézőpontját és kedvelhetem őt.
Sőt, ha mindkettőnkben meg van a szándék, valamilyen közös cél mentén képesek lehetünk közös döntésre, együttműködésre is.
Sajnos általában ez a szándék szokott hiányozni. Mert az igazságot keressük, nem az együttműködést. Azt hisszük, ha vita van, akkor lennie kell egy nyertesnek és egy vesztesnek is.
Ez valójában nem igaz. Csak akkor, ha ez egyéni érdekek vagy a másik legyőzésének vágya fontosabb a közösségnél, a win-win helyzetnél.

Ez pedig megint csak a tudatszintek kérdésköréhez tartozik. Egy bizonyos tudatszintig az ego, az elválasztottság illúziója, a harc (ember embernek farkasa), az alá-fölé rendeltségben, a „helyes-helytelen” dualitásban való gondolkodás még nagyon erősen működik. Ezen a szinten az egyén mindenképpen nyerni szeretne, mert itt még a valóság az, hogy küzdeni kell. A „jó és rossz” szűrőjén keresztül néz a világra, ahol ha nem nyer, az egyenlő azzal, hogy veszít. Itt még a másik ember inkább ellensége – akitől tartani kell, – mint barátja.
Minél inkább haladunk felfelé a skálán, annál inkább szívből vagyunk képesek működni, annál inkább képesek vagyunk a szeretetteljesebb viszonyokra, és az együttműködésre, a másik elfogadásra (akármilyen is).
Ha szívben vagy, nem a szétválasztottságot keresed, és nem azt nézed, ki miben nem ért veled egyet, hanem azt nézed, mi az, ami közös, ami összeköt.
Látod, hogy mindenki szerethető és elfogadható attól függetlenül, hogy mit gondol, hol tart az életben.
Mindenkivel lehet valamilyen közös pontot találni.
Ezt kell megkeresni.
Minden egyes közösségben, családban vannak közös érdekek és célok, érdemes erre helyezni a fókuszt, és nem arra, ami különböző bennünk. Keresd azt, mi az ami közös, ami összeköt a másikkal.

 

 

Akárhol is tartasz, vagy tart a másik, gyakorolni mindig lehet. Leginkább azt, hogy ítélet nélkül figyeljük meg a reakcióinkat, a másik ember reakcióit. Az érzelmeinket. Tudatosítsuk, mi is történik igazából, amikor nézetkülönbségeink vannak.
Igyekezzünk elfogadni a másik ember valóságát, hagyni, hogy olyan legyen amilyen. Hogy abban higgyen amiben szeretne, ahelyett, hogy folyton kontrollálni, irányítani akarnád őt, hogy neked jobb legyen. Őt nem biztos hogy fogod tudni irányítani. Magadat viszont egyre inkább, ha gyakorlod, mihez kezdj az érzéseiddel.

 

Ha szeretnél mélyebben dolgozni az érzéseiddel, tudatosabban alakítani az életed…
Ha olyan nehézségeket élsz át, hogy jól jönne egy külső segítség…
egyéni kezeléseimen tudlak ebben segíteni.

Itt a honlapon a Programok/Theta Healing oldalon tudsz erről olvasni, és jelentkezni is!

Csatlakozz az Életszínezők Facebook csoporthoz is, ahol további motiváló gondolatokra, írásokra lelhetsz:
https://www.facebook.com/groups/1558869050928088/

Sok tudatosságot, szeretetet  kívánok Neked!