Hogyan éljük meg LEHETŐSÉGKÉNT a korlátozást?

Hogyan éljük meg, ha korlátoznak és észre vesszük-e a benne rejlő lehetőségeket?
Ez a kérdés az elmúlt hetekben sokakban felmerülhetett, hiszen soha eddig nem látott és tapasztalt módon, világszinten változott meg az életünk, lehetőségeink: jól megszokott életmódunk nagymértékben lett korlátozva.

Sokan sokféleképpen reagáltunk erre. Legtöbbekből félelmet, pánikot, haragot, tehetetlenség érzést váltott ki a ez a helyzet. Rengeteg írást olvastam a hírektől a személyes véleményekig, a félelemkeltő és félelem szülte szövegektől a nagyon bizakodó értelmezésekig. Nem egy ember lát pl. nagy kollektív fordulópontot a történésekben. Nem feltétlenül a témában való elmélyülés volt a célom, de mivel a csapból (és a közösségi médiából) is ez folyt, engem is beszippantott a dolog.
Végül a lelki egészségem és jólétem érdekében nagymértékben lecsökkentettem az erre szánt időt, és visszahoztam a figyelmemet a saját életemre, hobbijaimra, teendőimre.

Egyet fontos belátni: A világ folyásába, a nagyhatalmak játszmáiba nem sok lehetőségünk van döntően beleszólni. Így túl sokat foglalkozni ezzel, egy idő után igen lehangoló, félelmet keltő és áldozatiságot erősítő. Nem ez a helyzet a saját lelkivilágunk és életünk alakításával, melyet nagymértékben befolyásolhatunk hozzáállásunkkal, gondolatainkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel, döntéseinkkel. A saját házunk táján igencsak gyakorolhatjuk azt a bizonyos teremtőerőt! Akkor is, ha úgy érzed, a világ folyamatai okán most beszűkült a mozgástered!

Érdemesebb tehát inkább megkeresni, hogyan tudjuk ezt a helyzetet felhasználni arra, hogy valamit megváltoztassunk az életünkben. Minden élethelyzet egyedi, és ezért NEKED kell megtalálnod, ami számodra most segítséget jelent.

Pl. több lehet a fókusz saját magadon. Többet meditálhatsz. Kicsit lelassulhat az életed. Lehet hogy valamiben eddig nem tudtál keretet, határt szabni magadnak, és most ez a külső korlát ezt segítheti. Családosok esetében lehettek úgy együtt, segíthettek úgy egymásnak, ahogy eddig a rohanásban még nem volt időtök, lehetőségetek. Felértékelődhetnek az emberi kapcsolatok! Online is eddig nem tapasztalt mértékben kapcsolódnak, segítik egymást az emberek: én rengeteg jó kezdeményezést láttam a közösségi oldalakon; az emberek kreativitásának semmi sem szabhat határt! Szóval ahány ember, annyiféle élet és  annyiféle lehetőség rejtőzhet ebben a helyzetben.

 

 

Persze tudom, hogy van sok megrázkódtatás és bizonytalanság is – világi és egyéni szinten egyaránt –  ha a gazdaságot (a munkahelyeket, a megélhetést és anyagiakat) nézzük. De aki élt már meg traumát és óriási veszteséget, az megtapasztalhatta, hogy ugyan benne lenni egy „összeomlásban” nagyon ijesztő és nehéz, de minden vég egy új kezdetet és lehetőséget is jelent. Valaminek el kell múlnia, hogy új születhessen a helyébe. Ha az ember nem süpped bele az önsajnálatba és keresi a lehetőségét annak, hogy hogyan tudna mégis felállni és tovább menni, meg fogja találni a módját. „Segíts magadon, Isten is megsegít!” mondják, és egyet tudok érteni ezzel a nézőponttal.
A nehéz helyzetek segíthetnek pl. gyakorolni a ragaszkodásmentes, elengedettebb létállapotot. Lehet, hogy egy nagy veszteség döbbent rá téged, hogy amiről azt gondoltad, hogy nem tudnál nélküle élni, attól megválni valamilyen szempontból felszabadító is. Lehet hogy kiderül számodra; nem is volt annyira fontos, mint gondoltad… a veszteség arra is rádöbbenthet téged, micsoda belső erőforrásaid vannak, melyeket eddig nem kamatoztattál, mert elkényelmesedtél, nem voltál rákényszerülve.
És lehet, hogy most még nem tudod elképzelni, nem vagy rá nyitott, de éppen azért kellett elbúcsúznod valamitől, hogy helyet adj az életedben valami másnak, amiben sokkal inkább ki tudsz majd teljesedni. Bárhogyan is van, adj időt magadnak és az érzéseidnek. A világ okolása helyett pedig keresd a lehetőségét annak, mit tehetsz most magadért.

Fontos tudni ezek alapján, hogy a szenvedést igazából nem a történések (vagy a világ helyzete) szüli, hanem a gondolataink.

Az, ahogyan a helyzetről gondolkodsz, amilyen érzéseket a gondolataid által magadban generálsz. Máshogy fogalmazva: A történés maga semleges, de te amint MEGÍTÉLED(!) hogy az jó vagy rossz, már egyből a dualitás fogságába kerültél. Ha rossznak ítélted meg, akkor ellenállás lesz benned a helyzettel kapcsolatban. Nem tudod elfogadni, meg akarod változtatni, szenvedsz tőle.
A korlát igazából akkor lesz korlát, ha te nekifeszülsz, ki akarod dönteni, nem vagy hajlandó vele együttműködni, elfogadhatatlan számodra.

Hadd osszak meg veled két szemléletes példát:

Többször volt részem Lemanguria táncmeditáció során olyan páros vagy csoportos feladatban, ahol valamilyen korlátozást kellett megélni. Vagy az volt a társak feladata, hogy akadályozzanak a mozgásban. Vagy egyedül kellett táncolni, de „korlátozva”, pl. úgy, hogy az egyik testrészt nem volt szabad mozgatni, vagy az egyik testrészt nem szabadott a faltól elmozdítani. Mivel a test leképzi az ilyen feladatokon keresztül, ami a lélekben van, nagyon érdekes megtapasztalások születtek.

Amikor az egyik testrészt fixálni kellett valahová, nekem a jobb tenyeremet kellett a falhoz tennem, (nem mozdíthattam el onnan), de többi testrészemet úgy mozdíthattam, ahogy akartam; szabadon táncolva.
Azt éltem meg, hogy ennek a korlátnak van előnye, mert ad egy stabilitást, egy biztos támpontot, egy kapaszkodót, biztonságérzetet. A másik kezemmel viszont szabadon azt festhetek és úgy színezhetem (ezen jelenlegi keretrendszeren belül) az életemet, ahogyan csak szeretném.  Képileg meg is jelentek a színek, éreztem ahogy festem, színezem az életem. És ebben óriási szabadságot éltem meg!
(Ez évekkel ezelőtt volt egyébként, amikor még nem festettem. )

Egy másik feladatnál két ember akadályozott egy harmadikat. Utána megcseréltük a szerepköröket, mindenki volt korlátozó és korlátozott is.
Volt, aki a korlátot negatív erőnek élte meg és ezért nehezen viselte azt: feszültséget, küzdést, haragot váltott ki belőle. Próbálta ellökni, eltaszítani az akadályozó, nekifeszülő társakat. Volt, akiből félelmet, tehetetlenség érzést váltott ki és belül lefagyott, passzív lett, megadta magát.

(Azért is érdekes ez a fajta táncmunka, mert ilyenkor bevillanhatnak képek az életünkből is: Melyik életterületen élem pont ezt, vagy viselkedem így? Lehetne másképp is?)
Hálás vagyok ezekért a feladatokért, mert többször sikerült megtapasztalnom azt, amit a bölcsek tanácsolnak: mi történik, amikor nem harcolsz, nem állsz ellen. Ha jön egy ellenerő, hajlékonyan vele mozdulsz. Nincs benned ellenállás, mész, ahová sodor. Együttműködsz vele, nem küzdesz ellene. Ez nem megalázkodást jelent. Nyugalom van benned, sőt, akár játékosság is. Belső csend. Bizonyosság, hogy igazából ami benned a LÉNYEG, igazi önvalód, annak semmilyen erő ártani nem tud.

Óriási felismerést hozott ez bennem, hiszen a testemen keresztül tapasztaltam meg annak a működését, hogy ha nincs bennem ellenállás, jöhet bármilyen akadály, nem tudnak megtörni. Átengedem magamon a történést. Hajlok, mint egy virág a szélben, és nem, mint egy merev fa, melyet ketté tör a vihar.
Én azt tapasztalom, hogy ezt a fajta önátadást kevesen tudják megvalósítani, és inkább a küzdés, ellenállás a gyakori, ha valamilyen nehézséget, korlátozást élnek meg.

Miből veszed észre, ha „küzdő üzemmódban” vagy?

Ha van pl. egy nagyon erős elképzelésed arról, hogy mi a helyes. Mi a normális. Minek KÉNE történnie. Tehát mikor van egy ELVÁRÁSOD arról, hogy mi, hogyan történjen, és szeretnéd azt elérni. Ha nem a terveid szerint alakul valami, feszült leszel. (Ráadásul ahány ember, annyi elvárás, szándék és akarat, ezek jó eséllyel ütközhetnek egymással). Az akarás összefügg az ítélettel is. Azt gondolod: ha sikerül valami, az jó, ha nem sikerül: nem jó. Szeretnéd kontrollálni(!) a folyamatot, mert ha nem tudod irányítani, az nem biztonságos számodra. Tehát van egy (külső) célod, amit szeretnél elérni, de nem tudod, akadályozva vagy. Nem szívben vagy, hanem hiány állapotban. Valamit szeretnél, ami nincs. És elindul egy belső (és olyankor külső) küzdelem azért, hogy elérd azt.
Szerintem nem kell elmagyaráznom hányan működnek így, külső célok után rohangálva. Tulajdonképpen így működik az egész nyugati társadalom.


Milyen ezzel szemben amikor megengedésben vagy?

Mit is jelent ez és hogyan kell jól csinálni; hogy ne egy kényszerhelyzet szülte keserű beletörődésként éld meg? Mert sokan azt hiszik, hogy ha elfogadsz egy kedvezőtlen helyzetet, akkor tartósítod is magad a jelenlegi “rossz” élethelyzetben és érzelmi állapotban.
De az elfogadás nem azt jelent, hogy legyél passzív elszenvedője a történteknek. Viszont cselekedni, megváltoztatni akkor tudod, ha előtte tudsz a jeleneddel lenni, ahelyett hogy belül küzdenél ellene.
Engedd meg a létezésnek, hogy az legyen, ami VAN.  Ítélet nélkül(!) fogadd el azt, ami történik. Akkor is ha fáj, ha nem ízlik. Ha nem ezt szeretted volna. Hagy jöjjön! És hagy menjen. Át tudod magadon engedni anélkül, hogy azonosulnál vele. Éppen ezért nem fogod tartósítani ezt az élethelyzetet. Azáltal hogy megengeded hogy legyen, el is tud múlni… a belső ellenállás viszont tartósít. Folyamatosan pörögsz, agyalsz rajta. Ha megengedésben vagy, nem csak a jelent engeded meg, hanem mindazt, ami a jelenen keresztül meg tud érkezni hozzád. Megengeded az ezzel járó bizonytalanságot. Hagyod, hogy az élet mutassa a következő lépést. Ez valójában nem teljesen passzív állapot!

Mert bár megengeded hogy történjen veled az élet, de közben FIGYELSZ, hogy mit tudsz kezdeni a JELEN LEHETŐSÉGEIVEL. És DÖNTÉST HOZOL. Beleállsz. Cselekszel amikor szükséges, de szívből, nem erővel és akarással. 

És ez az, ahová szerettem volna kilyukadni az írás folyamán.
Hogy lehet, hogy olyasmi történt veled, amit nem szerettél volna. Kirúgtak. Nincs pénzed. Nem mehetsz közösségbe. Magányos vagy. Nincs párkapcsolatod. Nincs senkid. Meghalt egy hozzátartozód. Tönkrement az üzleted. Kirúgtak az állásodból. Vagy épp igazságtalannak érzed, hogy más dolgozhat otthonról, neked meg ugyanúgy be kell járnod. (A sor szabadon folytatható). DE!

A) Ez a helyzet VAN. És akkor is lesz, ha ellenállsz:

Ha gyűlölöd ezt a helyzetet. Szidod a világot. Ha óriási harag és fájdalom van benned. Ha hergeled magad és frusztrált vagy. Ha félsz. Ha feladod. Ha önsajnálatba merülsz. Ha egész nap azon őrlődsz, mit rontottál el, hogy lehetsz ilyen szerencsétlen. Ha eltereled a figyelmed ivással, sorozatokkal, bármilyen módszerrel, ami nem befelé, hanem kifele visz. Ha másokat hibáztatsz. Ha egész nap szidod a világot, az államot, a főnöködet, az Istent, és mindenkit, aki tehet arról, hogy te, szegény szerencsétlen áldozat, ilyen sorsra jutottál.

B) Ez a helyzet VAN. És akkor is lesz, ha elfogadod:

Az érzéseid, akármilyen fájdalmasak is. Ha belemész, és elgyászolod, amit el kell gyászolnod, de utána elengeded. Ha segítséget kérsz, együttműködőket, segítőket   Ha megengeded, hogy támogassanak, támogasd magad. Ha meghozod a döntést, hogy szeretnél aktívan tenni magadért. Ha kíváncsi vagy, mi fog most történni (és nyitva hagyod a kérdést, figyelve, mit hoz eléd az élet). Ha nem azon tartod a fókuszod, hogy mit nem lehet, hanem azon, hogy mit lehet? Ha ötletelsz, mihez kezdj ezzel a helyzettel. Ha konstruktív hozzáállással megoldásokat keresel a kifogások helyett. Ha megtalálod az örömeket, hálát az apró pillanatokban, történésekben is. Ha azt nézed, mire tanít téged ez a nehéz helyzet? Ha megtalálod a cselekvőerődet.

Lehet a korlátainkat lehetőségként megélni?
Igen, lehet. Még akkor is, ha nehéz helyzetben vagy. A döntéseden múlik, semmi máson.
Lehet hogy egy darabig  más jellegű lesz az életed és szűkebb a mozgástered, de hogy azon belül mit  hozol ki belőle, abban óriási szabadságot, áramlást és életszeretetet élhetsz meg… válaszd a belső szabadságot!

 

Ha szívesen  megosztanád a gondolataidat, élményeidet az írás kapcsán, kérlek gyere vissza az Életszínezők Facebook csoportba, és tedd meg, lehet hogy másokat is inspirálsz vele!
https://www.facebook.com/groups/1558869050928088/